Évközi 21. vasárnap A – Róm 11,33-36; Mt 16,13-20
Jézus mindnyájunknak felteszi a kérdést: „Ti kinek tartotok engem?” Megvan-e rá a személyes válaszunk?
Amikor Jézus már közel három éven át éjjel-nappal együtt volt a tanítványaival, elérkezettnek látta az időt arra, hogy föltegye nekik azt a kérdést, hogy „ti kinek tartotok engem?” Péter válaszának minden szava fontos. „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” A görög Krisztus (a Felkent), a Messiás egyértelmű megjelölése. De Péter ennél tovább ment. Azt mondta, hogy Jézus „az élő Isten Fia”. Az Ószövetségben a Jahve állandó jelzője az élő. Vagyis Ő belső egységben van az Atyával, vagyis Ő az Atya valóságos (nem pusztán örökbe fogadott lelki) Fia. Benne az Isten jött el ebbe a világba.
Jézus „Akkor lelkükre kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.” Amikor azonban Kaifás főpap szavaira, hogy „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” (Mt 26,63) maga Jézus vallotta meg, a főpap szerint „Káromkodott”. A zsidók véleménye szerint pedig „Méltó a halálra!” (Mt 26,65-66)
Minden szeretet-kapcsolatban élő személynek szükséges tudni, hogy mit jelentenek egymásnak, mit tudnak adni egymásnak, illetve mit várnak egymástól. Érvényes ez az Istennel való kapcsolatunkra is.
Jézus mindnyájunknak fölteszi a kérdést, hogy mi személy szerint kinek tartjuk őt. Nem általánosságokat puffogtató, másoktól (el)tanult válaszra vár. Arra szükséges válaszolnunk, hogy milyennek ismertük meg Őt, milyen tapasztalatokat szereztünk Róla válságaink, kísértéseink, bukásaink, majd fölemelkedéseink során? Mit jelent Ő nekünk? Mit várunk Tőle?
Azok az elméleti válaszok, amelyek nem személyes megtapasztalásból fakadnak, a végső kitartáshoz nem elegendőek. Pedig minden ember életében eljön az a pillanat, amikor csak a Jézussal való élő, személyes kapcsolat vezet át a válságokon. Ha nem tudunk személyes választ adni Jézus kérdésére, akkor ez a Jézussal való személyes kapcsolat hiányosságaira utal, vagy esetleg arra, hogy nincs is személyes kapcsolatunk Jézussal.
Ha meg tudjuk fogalmazni a magunk személyes hitvallását, akkor viszonzásul Jézus megmondja nekünk, hogy mi kik vagyunk az ő számára, vagyis hogy mi a személyes hivatásunk (szerepünk) a magunk, illetve mások üdvösség-történetében. Vigasztaló, sőt bátorító, hogy a személyes válasz adásában nem vagyunk magunkra hagyatva. Ehhez egyikünknek sem elég a saját tapasztalatunk, értelmünk, illetve erőnk. A személyes válasz adásához a másik két isteni személy is segítségünkre siet. Jézus Péternek is a tudomására hozta, hogy „nem a test és vér nyilatkoztatta ki neked, hanem az én Mennyei Atyám!” Nyilvánvaló, hogy a Szentlélek által.
A helyes válaszunk megfogalmazásához és Jézus válaszának meghallásához kérjük a Szentlélek segítségét! Bízhatunk Benne. „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk.” (Róm 8,26)