Évközi 34. (Krisztus király) vasárnap – Mt 25,31-46
Mindennapjainkban mennyit gondolunk, illetve hogyan készülünk Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelére?
Az elmúlt vasárnapi evangéliumban a talentumokról volt szó, szerdán pedig a mínákról. Ezekben a példabeszédekben a gazdag ember, illetve a királyi ember szétosztotta szolgáinak mindenét, hogy aztán kamatostól kapja vissza.
Az utóbbi hetekben többször olvastuk Jézusnak azokat a beszédeit, amelyek az Emberfia dicsőséges eljöveteléről szóltak. Azt a napot Ő az egész világ történelmét lezáró végső számadásnak mondta, amelyre szükséges felkészülnünk.
Ma az egyházi év utolsó vasárnapja van. Az ószövetségi olvasmányban Ezekiel próféta úgy mutatja be Istent, mint aki egyszerre jó pásztor, ugyanakkor ítélő bíró is: „Magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk…”. Aztán a próféta azt is írja Róla, hogy: „igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között”.
Bizonyára emlékszünk rá, hogy Jézus magára alkalmazta a jó pásztornak ezt a hasonlatát.
A mai evangéliumi részletben Jézus azt mondja, hogy: „Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, … helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól”. Az Atya Őt tette a mindenség királyává, ezzel együtt minden embert neki adott az Atya.
Jézusnak az utolsó ítélettel kapcsolatban igen fontos mondanivalója, hogy a bíró, valamint a mérce ő maga lesz, az Emberfia. A későbbi újszövetségi írásokban ismételten szerepel, hogy mindnyájan megjelenünk Krisztus ítélőszéke előtt. Az apostoli hitvallásban is imádkozzuk, hogy: „onnan lészen eljövendő ítélni élőket és holtakat”. Ebben minden embernek része lesz.
Ugyanakkor Ő a mi közreműködésünkkel akar gondoskodni övéiről. Mindenki számára nagy meglepetés, hogy a mindenség Királya áll elénk minden egyes emberben. Nem kér nagy dolgokat, csupán annyit, hogy tegyük a jót. Adjunk enni, vagy inni a rászorulóknak, keressük fel a magányosakat, stb. Azt mondta, hogy: „beteg voltam, és ti fölkerestetek”. Nem azt mondta, hogy beteg voltam, és ti meggyógyítottatok… Amit bárkivel tettünk, vagy amit nem tettünk meg, pedig meg tehettük volna, azt Jézusnak tettük, vagy nem tettük meg. A felebaráti szeretet leghatékonyabb indíttatása az, hogy amit a legkisebb testvéreinknek teszünk, azt Vele tesszük.
Ezzel Jézus az ítéletet a közvetlenség, illetve a remény fényébe állította. Mert nem a végtelen, az ismeretlen, az örök Isten ítél, hanem Az, Akit hitünkkel ismerünk, Aki egy közülünk, Aki a testvérünk, Aki az emberlétet belülről ismeri, minden szenvedésével együtt.
A végső napra ne szorongással, hanem bizakodással, reménnyel készüljünk! Örömmel tegyük a jót, hogy az a nap számunkra örömteli ünnep legyen!