Évközi 5. hét, csütörtök – Mk 7, 24-30
Mennyire tartjuk fontosnak, hogy szeretteinknek teljesebb életük legyen?
Az ember teremtése történetének, valamint a szír-főníciai pogány asszony kérésének összekapcsolása különleges megvilágításba helyezi a házastársaknak, illetve a szülőknek a gyermekeikkel való kapcsolatát.
Az asszony teremtésekor az a kép, hogy Isten a férfi oldalát nyitja meg, vagyis annak a szíve közeléből vesz ki egy részt, valamint azt építi asszonnyá (tehát nem is a fejéből, nem a lábából), nagyon alkalmas nemcsak az egyenrangúság, hanem az összetartozós, illetve a kölcsönös vonzódás kifejezésére. Isten kezdettől fogva egymásnak teremtette a férfit, illetve a nőt. Ebben benne van a házasság céljának a felismerése is. Az asszony, valamint a férfi egyenrangú társai egymásnak. A házasság a legszorosabb kapcsolat két személy között, egyúttal az élet továbbadásának helye, illetve feltétele. Ezért mondja a szöveg, hogy ketten egy testté lesznek. Ez azt is bizonyítja, hogy a házastársi kapcsolat rangsorban fölötte áll a szülő-gyermek kapcsolatnak.
A mai evangéliumi részletben szereplő pogány asszony édesanyai hivatását teljesíti, amikor gyermekéért könyörög, annak élete, bőségesebb élete érdekli, semmi más. Joggal szíven üthetné Jézus elutasítása. Mégsem háborodik fel, nem kezd szitkozódni, nem burkolódzik sértett némaságba sem, hanem alázatosan kitart kérése mellett. Sőt, úgy kérleli tovább Jézust, hogy éppen a rá nézve sértő képből indul ki, hogy kérésének nyomatékot adjon: „a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Ezzel nyeri meg Jézust magának, aki azért jött, hogy életünk legyen, valamint bőségesebben legyen.
Alázatáért, valamint állhatatosságáért teljesíti Jézus a pogány asszony kérését, mert ő megtalálta azt az egyedül helyes magatartást, amellyel kéréseinket Isten elé szükséges terjesztenünk.
Ez az asszony megtanít arra, hogy kevélységünk, méltatlankodásunk, vélt igazunk sértett önérzete helyett egyetlen érvünk Isten irgalmas szeretetének végtelensége lehet. Az ilyen imádság bizonyosan célba ér.
Arra szükséges törekednünk, hogy a mi életünk, imáink, valamint a munkánk is szeretteink bőségesebb életének szolgálatában álljon.