Évközi 9. hét, csütörtök – Mk 12, 28-34
Hogyan viszonozzuk Istennek irántunk való szeretetét?
Az írástudó csak egy parancsot akart tudni, az elsőt a parancsok közül, de Jézus rögtön hozzátette a másodikat is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. A kettő összetartozik. Szent Ágoston is erre a figyelmet, hogy: „Senki sem állíthatja, hogy szereti a Főt, miközben gyűlöli a Test tagjait”. Az egyházatya itt arra az egységre utalt, amely Krisztus Titokzatos Testének tagjait a Szentlélek által összekapcsolja.
Isten iránti szeretetünk valójában mindig viszont-szeretet, az Istennek irántunk való feltétel nélküli szeretetére adott válasz. Isten azt akarja, hogy iránta való szeretetünket embertársaink szolgálatával is mutassuk ki. Istent akkor szeretjük, ha felemelkedünk gondolataihoz, terveihez, parancsaihoz, valamint azokat magunkévá tesszük. Így megtaláljuk életünk értelmét, illetve feladatait.
Isten szeretete hűséges. Független a mi döntéseinktől, állhatatosságunktól. Az Isten képtelen a hűtlenségre. Ha mi megtagadjuk Őt, akkor mással töltjük be az ő helyét. Az Ő számára azonban mi pótolhatatlanok maradunk. Örök szeretetében a rólunk elképzelt tervét életünk utolsó pillanatáig fönntartja. Újra meg újra felkínálja a lehetőséget, hogy szabadon, egész lényünkkel Őt válasszuk.
Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. Ő azt várja tőlünk, hogy mi is ezt akarjuk. Ne csupán mi akarjunk üdvözülni, hanem szükséges akarnunk azt is, hogy velünk együtt mások is üdvözüljenek.
Jó tudnunk azt is, hogy a szeretet elsősorban nem érzelem, hanem hűség az Isten felé, az emberek felé pedig türelem, áldozatkészség, valamint törődés.
Amikor Jézus háromszor is megkérdezte Pétertől, hogy „Szeretsz engem?” (Jn 21,16), háromszoros igenjére Jézus mind a háromszor azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21,15), vagyis törődj azokkal, akiket rád bízok!
Isten szeretetére az önzetlen, nagylelkű felebaráti szeretet a helyes válasz. A házastársak is akkor szeretik helyesen, illetve igazán egymást, ha segítségére vannak egymás személyiségének kibontakoztatásában (ha tiszteletben tartják házastársuk személyes jogait a szabadságra, a kiteljesedésre, valamint tudják azt, hogy mindnyájan úton vagyunk az Atya háza felé).
Mindegyikünkre érvényes, hogy akkor szeretjük igazán, illetve helyesen embertársainkat, ha szeretetünkkel segítjük egymást az üdvözülés útján. Az önző szeretet valójában nem szeretet. Az önzés – halálos méreg, amely lealacsonyít, tönkretesz mindent.
Jól érezzük, hogy felebarátaink elfogadása, valamint üdvösségének segítése erőnket, illetve képességeinket meghaladó feladat. Ne feledjük, hogy erre nem a magunk erejéből, hanem a Szentlélek együttműködésére támaszkodva válhatunk képessé (befogadóvá, és szerető szívűvé). Ezért a Szentlélek vezetésével járunk a legközelebb a Mennyek Országához.