Évközi 11. hét, szerda – Mt 6,1-6.16-18.
Igyekszünk-e jót tenni? Mi miatt tesszük a jót?
Amikor Jézus elmondta a hegyi beszédben a jótettek motívumairól szóló tanítását, figyelmeztetett, hogy nem elégséges az ima, az alamizsnálkodás, valamint a böjtölés, ha ezek az elismerés, az értékelés elnyerésének vágyából fakadnak. Vannak, akik képmutatásból teszik a jót, hogy az emberek előtt jónak tűnjenek. Mások saját maguk előtt akarják jónak tudni magukat (ezt hívjuk narcizmusnak). Ilyen volt a farizeus imája is a vámoséval szemben.
Jézus megemlíti azokat, akik számításból teszik a jót (de nem ítéli el őket). Szerintük azért érdemes jónak lenni, vagy jót tenni, mert majd az Isten megfizet érte. Ahogyan Jézus fogalmazott: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked”. Az ilyen emberek a böjt, az imádság, valamint az alamizsna gyakorlatait az üdvösségre számítva, a fizetség reményében teszik. Úgy gondolják, hogy jót tenni a legjobb befektetés, mert a halál után az örök boldogság jár érte. Jézus később majd rámutat, hogy az ilyen jó cselekedetek szükségesek az üdvösséghez, de nem elégségesek.
Jézus méltányolja azok törekvését is, akik Isten előtt akarnak jónak tűnni, akik az Isten tetszését keresik. Ők a személyi érettségnek már egy magasabb szintjére, az azonosulás szintjére jutottak el.
Végül Jézus a legtöbbre értékeli, vagyis szerinte a személyi érettség legmagasabb szintjén azok állnak, akik belső, felsőbb vezérlésre, természetfeletti indítékból teszik a jót (ez a pszichológia szerint a belsővé válás szintje). Ők valójában már Isten életét élik.
Jelenits István piarista atya a katolikus gimnáziumok használatára készült Katolikus dogmatika és erkölcstan című tankönyvében Pál apostolra hivatkozva írja, hogy a hit nem fér össze a tetteinkkel való dicsekvéssel. Így fogalmaz: „Aki hisz, teszi a jót, de nem a teljesítményére büszke ember szorongásával és kemény igyekezetével, hanem szinte önfeledten, Istenre figyelve”. (Bp., Második kiadás, 1983. 69. oldal).
Az ilyen emberek érdek nélkül szeretik az Istent. Az képes feltétel nélkül szeretni, akinek van tapasztalata az érdemeink nélkül ránk sugárzó szeretetről.
A személyi érettség legmagasabb foka az, ha a helyes vallásosság, valamint a jó cselekedetek forrása a Szentháromsággal való élő kapcsolat. Ennek megnyilvánulásai a jó cselekedetek. Vagyis nem felszínes, külsőséges, képmutató cselekedetekre van szükség, hanem az Istennel való életre, illetve együttműködésre.
Pál apostol írja: „Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet” (Róm 6,22). A jótettek tehát gyümölcsök, jelei, illetve bizonyítékai annak, hogy Isten életét éljük.
Jézus mondta: „Csak egyvalaki jó” (Mt 19,17). Ez pedig az Isten. A hegyi beszéd elején (nem sokkal a boldogság-mondások után) azt is megmondta, hogy arra a szintre szükséges eljutni, hogy: „jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat” (Mt 5,16).