Évközi 17. hét, szerda – Mt 13,44-46
Hajlandók vagyunk-e mindent odaadni az üdvösségünkért?
A ma hallott két példabeszéd üzenete, hogy Isten országa olyan, mint az értékes kincs, vagy mint az igazgyöngy, amelyek felülmúlják minden várakozásunkat. Megszerzésükért semmilyen ár nem lehet drága.
A földbe rejtett kincset a szorgalmas ember találja meg, akit nem riaszt vissza a kincset rejtő föld állapota. Ő azért találja meg a kincset, mert a más tulajdonában levő földet fölszántja, megműveli.
A példabeszéd az okosságot, valamint a leleményes elszántságot dicséri. A földműves mindenét eladja, még a födelet is a feje fölül. A környezete bolondnak nézheti, ő azonban örül (ez az öröm nagyon fontos!), mert tudja, hogy jó üzletet kötött.
Az értékes igazgyöngynek egyedül a kereskedő ismeri az értékét. Ha pedig rátalál, ő is mindenét eladja, hogy megvehesse a gyöngyöt. Benne is erős a meggyőződés, hogy jó üzletet kötött.
A kincsre az talál rá, aki műveli a földet, ami tulajdonjogilag nem is az övé. Lehet, hogy nem is a kincset keresi, lehet, hogy nem is a megtalálásáért ás, de szükséges ásni, hogy fellelhesse.
Ugyanígy van ez a gyönggyel is. A legtöbbet érő gyöngyöt az leli meg, aki szakértője a gyöngyöknek. Ez is csak úgy lehet a miénk, ha mindenünket odaadjuk érte.
A kincsünk a mi földi életünk szántóföldjében van elrejtve. Mindennapjaink, körülményeink, kapcsolataink között van elrejtve, ahol élünk, illetve ahol dolgozunk.
Életünkben az a legfontosabb, hogy Isten akarata szerint igazságban, szeretetben teljesítsük küldetésünket. Így igazi kincseket gyűjthetünk (a testvéri szeretet megmaradó tetteit). Az igazságos, valamint irgalmas Bíró (a megdicsőült Krisztus) aszerint állít majd bennünket jobbjára vagy baljára, hogy mit tettünk egynek a legkisebb testvérei közül, akikkel Ő azonosította magát.
A két példabeszéd legfontosabb mondanivalója, hogy Isten országának értékét először szükséges fölismernünk, hogyaz nem földi, nem mindennapi érték. Az tudja fölismerni, továbbá értékelni, valamint az tud áldozatot hozni érte, aki az örök élet távlatában gondolkodik.
Készek vagyunk-e minden áldozatot meghozni, valamint mindent odaadni az örök üdvösségünkért? Hiszen mindez semmi ahhoz képest, amit kapunk érte. Tudjuk-e, hogy mire való az, amit mindenünknek mondunk? Arra való, hogy odaadjuk valamiért, ami megéri, hogy mindent odaadjunk érte. Egyetlen ilyen érték van, az örök üdvösségünk, aki maga az Isten.
Ha fölismertük az Isten országának értékét, vagyis azt, hogy nélküle értéktelen, hiábavaló a világon minden, valamint ha képesek vagyunk odaadni mindenünket, hogy ennek a kincsnek a birtokába juthassunk, akkor el tud tölteni minket annak az öröme, hogy megkötöttük életünk nagy üzletét. Így nyerhetjük el az üdvösséget.