Évközi 25. hét, szombat – Lk 9,43-45
Hogyan hordozzuk az Istenben létesített kapcsolatainkkal együtt járó keresztünket?
Jézus titokzatos rövid kijelentésében másodszor jövendöli meg szenvedését: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják”. Nem mondja meg konkrétan, hogy ki adja az Emberfiát az emberek kezére. A tanítványok „nem értették”, kérdezni azonban – sajnos – „nem merték”.
Mi azt gondolhatjuk, hogy a zsidók adják majd át Jézust a rómaiaknak, hogy keresztre feszítsék, de egy másik értelmezés is lehetséges. Úgy is lehet érteni az ő szavait, hogy azokat magunkra is alkalmazzuk. Egyrészt úgy, hogy Jézus a mi kezünkre is adja magát. Másrészt pedig úgy is, hogy Vele együtt mi magunk is az emberek kezére adjuk magunkat.
Az emberek kezébe esni mindig kiszolgáltatottságot jelent. Már Dávid király is így fogalmazott, hogy jobb Isten kezébe esni, mint az emberekébe (vö.: 2Sám 24,14).
Jó, ha tudjuk, hogy minden életkorban hatással vannak ránk az emberekkel való kapcsolataink (köztük még az Istenben létesített szeretet-kapcsolataink is). Ezekből a kapcsolatokból származó szenvedéseket érdemes Jézus iránti szolidaritásból szeretettel vállalnunk, hiszen a szeretet magában foglalja a szenvedésnek, sőt a halálnak a vállalását is.
Emlékezzünk Jézus szavaira: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy egyedül Vele együtt vagyunk képesek szeretettel hordozni keresztjeinket!
Újra meg újra szükséges tudatosítani magunkban, hogy mit jelent számunkra a kereszt. Mindnyájunk számára abból áll, hogy életünk, helyzetünk, egészségi állapotunk, illetve kapcsolataink nem úgy alakulnak, ahogyan mi szeretnénk.
Ilyenkor ahelyett, hogy el akarnánk dobni a keresztünket (vagyis megszakítanánk a terhessé váló kapcsolatainkat), éppen ellenkezőleg: figyelmes, jóakaró, tapintatos, szelíd, megértő, türelmes szeretettel szükséges vállalni, valamint hordozni. Ez azt jelenti, hogy szeretjük azokat, akik minket nem úgy szeretnek, ahogy mi elvárnánk tőlük.
A szobánkban őrzött, vagy a nyakunkban hordott kereszt azt is jelentse, hogy vállaljuk a kapcsolatainkból adódó keresztjeinket is! Majd pedig amikor eljön ennek az ideje, fogadjuk szeretettel, illetve ajánljuk fel azokért is, akik számunkra a keresztet ácsolják!
A Szent Keresztre föltekintve (esetleg a nyakunkban hordott keresztre is gondolva), kérjük Jézust (Assisi Szent Ferenc imájának mintájára), hogy Isten „adja meg nekünk is azt a kegyelmet, hogy (mi is) érezzük szívünkben azt a túláradó szeretetet, amely az Isten Fiát arra késztette, hogy értünk, bűnösökért oly nagy szörnyű kínokat önként magára vállaljon!” Adja meg nekünk azt is, hogy minden szenvedésünk a magunk, valamint szeretteink üdvösségére váljék! Ámen!