December 19. – Bír 13,2-7. 24-25; Lk 1,5-25
Készek vagyunk-e befogadni életünkbe Krisztust?
Emberileg érthető Zakariás kételkedése, hiszen könnyen találunk magyarázatot hitetlenkedésére. Feleségével együtt ugyanis mindketten idősek voltak már, nem reménykedhettek abban, hogy gyermekük fog születni. Mégis helytelennek bizonyult Zakariás magatartása. Mert amit az Isten angyala mondott neki, azt maga Isten mondta. Ő tehát nem hitt Isten szavának, nem értette meg Isten szándékát. Mert Isten szándékai nem fértek bele abba a keretbe, amelyet ő a hátralévő éveire elképzelt. Nem gondolta azt, hogy Isten ott is tud új utat mutatni, új életet teremteni, ahol erre emberileg már nincs remény.
Zakariás jelet kért, hogy valóban igaz-e, amit az angyal mondott neki. A jelet megkapta, de a jel egyúttal a hitetlenségének a következménye is lett. Megnémult. Egészen addig nem tudott beszélni, amíg a neki mondottak be nem teljesedtek, amíg meg nem született a gyermek.
Isten megváltó tervének útjába nem állhat senki, illetve semmi. Az emberi hitetlenség nem akadályozhatja meg, nem is késleltetheti az Üdvözítő jövetelét. Számunkra ebből az a tanulság, hogy hittel szükséges fogadni Isten szándékait.
A hitetlenség minket is némává, süketté, vakká, bénává tud tenni. A hit viszont megnyitja fülünket Isten szavának meghallására, megnyitja szemünket, hogy felismerjük mindazt, ami az üdvösségünkhöz szükséges. Erőt is ad, hogy Isten útján járjunk, végül pedig megnyitja ajkunkat Isten dicsőítésére.
Isten nem csupán a természetes élet továbbadásánál, hanem az isteni élet kiáradásában, illetve befogadásában is igényli mindegyikünk közreműködését.
Saját magunk tudjuk a legjobban, hogy esetünkben mire vonatkozik az a felszólítás, hogy: „Készítsétek az Úr útját” (Mk 1,3). Remélhetőleg már mindnyájan felismertük, hogy konkrétan mik képeznek akadályt az Istennel, valamint az egymással való szeretet-kapcsolatainkban!
Jó, ha tudatában vagyunk annak is, hogy ezeknek az akadályoknak a legyőzése egyedül Isten segítségével lehetséges. Jegyezzük meg, hogy mit mondott az angyal Máriának: „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Isten megmutatja, hogy ott is van megoldás, ahol emberileg nincs remény. De minden egyéni képességünkre is szükség van, legfőképpen pedig őszinte bűnbánatra!
A bűnbánat szentségének igénybevételekor nemcsak Istentől szükséges bocsánatot kérnünk, hanem azoktól az embertársainktól is, akiket megbántottunk! Az okozott kárt pedig lehetőségeink szerint igyekezzünk jóvátenni. Ne feledkeznünk meg arról sem, hogy állandóan szükség van az egymás iránti nagy figyelmességre, tapintatra, szelídségre, illetve a türelmes szeretetre (nem csupán az ünnepnapokon)!
Ne lankadjon az aktivitásunk! Most már csupán a legfontosabbakra törekedjünk, hogy Krisztus bennünk is megszülethessen! A továbbiakban pedig figyeljünk arra, amit Keresztelő János mondott Jézusról: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30).