December 20. – Iz 7,10-14; Lk 1,26-38
Meddig jutottunk el az Úr útjának készítésében?
Ha az Úr útjának készítése közben már megtörtént az egymásra találás Istennel, akkor ennek következményeként eltölthet minket az öröm. Mert jóllehet földi életünkben a tér, valamint az idő súlyos buckákat emelhet közénk, ami miatt eltölthet minket egymás elvesztésének aggodalma, de vár ránk az ismételt egymásra találás öröme. Az Úr útjának készítése nem csupán adventi program, hanem egész életre szóló feladat.
Krisztus befogadásának akadályai között vannak nem konkrét hibák is. Ilyenek a főbűnök (a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, a jóra való restség), valamint a negatív érzelmek, illetve negatív indulatok. Ezek megszüntetésével is szükséges foglalkozni. A gonoszság leginkább akkor tud erőt venni rajtunk, ha teret adunk szívünkben a negatív érzelmeknek, mint a félelem, a gyűlölet, stb.
Ma újra olvastuk az angyali üdvözletet. Vajon az Üdvözlégy Mária imádságot magunkra vonatkoztatva is szoktuk-e mondani? Ahogy az üdvösség hajnalán az Isten angyala által megszólította Szűz Máriát, úgy minket is megszólít. Ő az életét velünk, illetve általunk is közölni akarja azokkal, akikkel együtt élünk…
Az angyal a görög szöveg szerint egy ókori görög köszöntési formával, a „kajre” szóval köszöntötte Máriát, ami azt jelenti, hogy örvendezzél! Azt is megmondta az angyal Máriának, hogy amiatt örvendezzen, hogy ő „kegyelemmel teljes”.
Vajon nekünk örömet ad-e az, hogy velünk az Isten? Az ószövetségi olvasmányban hallottuk, hogy az Úr „a választott nép szorongatott napjaiban” adta azt a jelet, hogy: „a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten”.
Azután figyeljünk föl az angyalnak arra a rövid felszólítására is, hogy: „Ne félj”! Jól tudjuk, hogy Máriának mennyire jogos lehetett volna a félelme (József, valamint az egész nép miatt), amikor vállalta az anyaságot. Később is voltak olyan kilátástalannak vagy bizonytalannak tűnő helyzetei, amelyekbe mi is sokszor kerülünk, amikor nem értjük a kialakult helyzetünket, vagy amikor a visszájára sül el valami, amikor cserbenhagynak minket, vagy amikor meghal, akit szeretünk, stb. Ilyenkor az lehet a vigasztalásunk, hogy: „Velünk az Isten”.
Ne féljünk, mert nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyatva, nem vagyunk pusztán a saját korlátozott erőnkre utalva! Ne szorongjunk, ne féljünk megtenni azt a lépést, elhatározást, illetve meghozni azt a döntést, hogy elfogadjuk Isten akaratát, azután pedig, hogy azt követjük! Miért? Mert: „Velünk az Isten”.
A megtestesülést nem lehet, de Isten nem is akarja meg nem történtté tenni. Ő visszavonhatatlanul, végérvényesen vállalt minket. Vállaljuk mi is Őt, valamint az ő akaratát! Engedjük, hogy üdvözítsen minket, azon az úton, illetve azon a módon, ahogy Ő akarja! Részünkről is tegyünk meg mindent az üdvösségünkért, mert ez egyedül a mi közreműködésünkkel lehetséges!