Urunk megkeresztelkedése Iz 42,1-4.6-7.; Tit 2,11-14. 3,4-7.; Lk 3,15-16.21-22.
Mit jelent Jézus megkeresztelkedése, illetve a miénk?
Miért ment el Jézus Jánoshoz megkeresztelkedni? Hiszen Keresztelő János a megtérést hirdette, a hozzá érkezők pedig a bűnbánatuk jeléül vették föl János keresztségét! Ebben az értelemben Jézusnak nem volt szüksége a keresztségre.
A keresztelkedéssel Jézus vállalja az Atya akaratának a teljesítését, vagyis magára veszi az emberek bűneit. Ezzel megkezdte Isten Szenvedő Szolgájának küldetését, amely azzal zárul, hogy a bűnösök közé sorolva halálra ítélik, majd mint egy gonosztevőt feszítik keresztre, hogy engesztelő keresztáldozatával megváltson bűneinktől. Jézus megkeresztelkedése erre avatja fel Őt. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódott az ő vér-keresztségével, ami a kereszten történt.
Közben „megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban”. Fontos az Atya szózata is: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”. A teljes Szentháromság megjelenése azt fejezi ki, hogy bűneinktől való megváltásunkat az Atya is akarja, ez pedig nem valósulhat meg a Szentlélek közreműködése nélkül.
Ahhoz, hogy értelmes, értékes életet éljünk, szükséges felismernünk életünk végső célját. Különben értelmetlenül vergődünk, fáradunk, valódi fejlődés, előre lépés nélkül.
A keresztség szentsége számunkra az Isten melletti döntésünk elfogadását jelenti. A szentesítést a keresztelési szertartásban a keresztelő pap mondja ki, hogy: „Isten a keresztség által isteni életében részesít minket, gyermekévé fogad, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé tesz”.
Keresztelkedésünk legfontosabb, elengedhetetlen feltétele, hogy higgyünk Krisztusban, valamint akarjunk az ő tanítása szerint élni. Ehhez megkapjuk a Szentlelket, de a Szentlélek nem szünteti meg a megromlott természetünk hibáit! A Szentlélek abban a sírig tartó feladatunkban segít minket, hogy a keresztségben hozott döntésünket (melyben ellene mondunk, vagyis meghalunk a bűnnek), életünk minden percében igyekszünk valóra váltani. A Szentlelket befogadva egyre jobban Krisztust igyekszünk Krisztust ölteni magunkra, hogy a Mennyei Atyának bennünk is kedve teljék.
Keresztségünk nem egyetlen elszigetelt esemény, nem csupán egyetlen külső szertartás, hanem egy halálunkig tartó folyamat kezdőpontja. Felelősek vagyunk azért, hogy állandóan növekedjünk a hitben, valamint a szeretetben. Ez akkor valósul meg, ha mindig követjük a Szentlélek indításait.
Szívleljük meg Szent Ferenc buzdítását: „Testvérek, kezdjünk már szolgálni a mi Urunknak és Istenünknek, mert eddig édeskevés, jóformán semmi haladást nem tettünk” (Celanoi Tamás első életrajza 103. pont).
A Szentlélek segítségével törekedjünk arra, hogy egyre kedvesebb gyermekei legyünk a Mennyei Atyának, valamint egyre méltóbb testvérei Jézusnak!