Húsvét 2. vasárnapja, Isten irgalmasságának ünnepe Jn 20,19-31 (A mai napon teljes búcsú nyerhető!)
Örülünk-e Isten irgalmasságának?
2002. június 29-én II. János Pál pápa úgy fogalmazta meg a mai ünnep lényegét, hogy az Isten irgalma nagyobb, mint a mi vétkeink. Két kérése volt.
Az első kérése az volt, hogy törekedjünk az Isten iránti teljes bizalomra, egy olyan gyermek magatartására, aki minden helyzetben határtalanul bízik a mennyei Atya irgalmas szeretetében, illetve az ő mindenható erejében!
A második kérése pedig az volt, hogy törekedjünk az embertársaink iránti irgalmas szeretetre!
Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén (2015. április 11-én) mondta, hogy: „Isten irgalmassága számunkra az öröm, a derűs nyugalom és a béke forrása. Kitárja a szívünket arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére Isten mindenkor szeret minket”.
A mai evangélium szerint Jézus halála után a tanítványok nem menekültek el Jeruzsálemből, hanem „a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót”. Tudjuk, hogy a félelem bezár, megbénít. Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárka véleménye szerint: „Van egy másik ok is. A tanítványok valójában azért zárkóztak be az utolsó vacsora termébe, mert nem vártak senkit. Jézus halála után számukra minden véget ért, többé már nem volt mit várniuk”. Amikor pedig eljutott hozzájuk a hír, hogy Jézus feltámadt, féltek a Vele való találkozástól, a hitetlenségük, a hűtlenségük miatt.
Ebbe a bénító félelembe köszönt be Jézus. Most nem azt mondja, hogy „Mit féltek, kishitűek?” (Mt 8,26), hanem azt mondja, hogy: „Békesség nektek”! A tanítványok három bénító lelki állapotának (a szorongásos félelemnek, a hitetlenségnek, illetve a bűntudatnak) a gyógyítására hoz számukra örömhírt. Ő békét ad a szorongó tanítványainak, hitbeli bizonyságot a kételkedő Tamásnak, és bocsánatot mindegyiküknek. Sebeinek megmutatásával nem nyugtalanítani, sem vádolni nem akart. Abban akarta megerősíteni őket (valamint minket is), hogy hibáink ellenére mindhalálig, sőt a halálnál is erősebben, (azon túl is) szeret minket.
Jézus jól tudta, hogy mi lakik a tanítványok lelkében. Azt is tudja, hogy minket is kínozhatnak az apostolokéhoz hasonló lelkiállapotok. Sokszor eltölthet minket is a gondterhelt nyugtalanság. A mi félelmeink is a szívünk mélyéből jönnek. Mi is sokszor kételkedhetünk a jóságban, a szeretetben, még a saját szeretetünkben is. Nem bízunk eléggé Isten szeretetében, a gondviselésben, illetve egymás iránt is bizalmatlanok vagyunk. Minket is gyötörhet a rossz lelkiismeret, mert életünk a hűtlenségek sorozata, mert sok a hibánk, sokszor megbántjuk egymást, valamint Istent.
Jézus le tudja győzni szívünk mélyének rettegéseit! Ő jön, örvendezéssé tudja változtatni a szorongást, ki tudja nyitni bezárt szívünket.
Jézus nekünk is mondja, hogy: „Békesség nektek”. Azt is mondja, hogy: „ne légy hitetlen, hanem hívő”! Ő nekünk is adja a Szentlelkét, hogy bocsánatot nyerjünk, illetve másoknak is meg tudjunk bocsátani.