Évközi 17. hét, csütörtök – Jer 18,1-6; Mt 13,47-53
Van-e értékrendünk? Ennek megfelelően élünk-e?
A mai evangéliumban hallott példabeszédet a vasárnapi evangéliumban is olvastuk, harmadikként a földbe rejtett kincsről, valamint az igazgyöngyről szóló példabeszédek után. A mai evangéliumban egyedüli példabeszédként szerepel. Csak akkor ismerjük fel Jézus ismételten hallott hasonlatának üzenetét a tengerbe vetett hálóról, amely válogatás nélkül húz fel mindenféle halat a tenger mélyéről, ha a gyöngykeresésről szóló példabeszédre gondolva igyekszünk magunkra alkalmazni. 
A gyöngykeresés közben többféle gyöngyöt is találunk, de nekünk is a legértékesebb gyöngyöt szükséges keresnünk. A tengerbe vetett hálóról szóló példabeszédnek is van egy hasonló tanulsága. Jézus arra akar megtanítani minket, hogy tudjunk rangsorolni, majd ennek megfelelően csak az igazi értékért adjunk fel mindent. Mert igaz, hogy „aki keres, talál” (Lk 11,10), de kérdés, hogy amikor rátalálunk a legértékesebb kincsre, fel tudunk-e hagyni előző, kevésbé értékes életünkkel?
Isten mindenkit üdvözíteni akar. A tengerbe vetett háló Isten egyetemes üdvözítő tervét jelenti. Istennek terve van minden emberrel. Ő azért teremtett mindnyájunkat, hogy az ő életében részesedjünk. Isten országának a hálója mindenkit be akar fogni. Ez azt is jelenti, hogy az Egyház küldetése minden emberhez szól.
Ez a példabeszéd azt is tanítja, hogy az Egyházban együtt élnek a jók, valamint a rosszak. A „mindenféle” hal azt jelenti, hogy a jókkal együtt vannak a rosszak is. Mint ahogyan Isten szántóföldjén egymás mellett növekszik a konkoly, valamint a búza. A szétválasztás csak a végítéleten történik meg. Addig még nincs véglegesen lezárva, hogy ki a jó, illetve ki a rossz. Ez vonatkozik mindnyájunkra.
A földi élet a megtérés időszaka. A tévelygők lehetőséget kapnak a megtérésre. A hívőknek pedig az a kötelességük, hogy életük példájával, a szeretet gyakorlásával, valamint türelmükkel, illetve kitartó közbenjáró imádságukkal segítsék embertársaikat az értékes életre. Isten hívása, kegyelme a lelkek mélyén munkálkodik, távol a beavatatlan szemektől. Ez arra figyelmeztet minket, hogy legyünk óvatosak, amikor másokat megítélünk, hiszen mi csak a külsőt látjuk. A szívek mélységeit csak Isten ismeri. Sokkal több az Istenben hívő lélek, mint amennyit mi látunk belőlük, vagy gondolunk a nyilvános életben!
Kérjük Istent, hogy Szentlelke által adjon nekünk is „bölcs és értő szívet”, vagyis „bölcsességet”, mint a fiatal Salamon királynak, hogy meg tudjuk különböztetni a jót meg a rosszat (vö. 1Kir 3,9-12)! Isten segítsen felismerni saját, egyéni küldetésünket az ő egyetemes üdvözítő tervében! Legyünk embertársaink segítségére is az üdvösség útján!