
László atya új elmélkedései
Zatykó László ferences atyánknak a Mária Rádióban is elhangzó “olvasásóra” (evangéliumi kincskeresés) című műsorából újabb elmélkedések érhetők el közvetlenül a weboldalunkról ITT.
Zatykó László ferences atyánknak a Mária Rádióban is elhangzó “olvasásóra” (evangéliumi kincskeresés) című műsorából újabb elmélkedések érhetők el közvetlenül a weboldalunkról ITT.
Évközi 24. vasárnap Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának 800. évfordulóját ünnepeljük szept. 17-én kedden. Szeretettel várunk mindenkit a reggel 7-kor és az este 6-kor kezdődő szentmisére. Egyházmegyénk első vértanú püspökének, Szent Gellértnek az ünnepét szept. 21-én, szombaton a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisével ünnepeljük a Székesegyházban. Tovább…
„Jöjj Hozzám” címmel imaestet szervezünk a templomban az Eleven Tűz zenekar szolgálatával szept. 27-én, pénteken este fél 8-tól, melynek keretében tanúságot tesz Novák Ádám, Teofil testvér, akiért felajánljuk ezt a virrasztást, hiszen másnap szombaton tesz örökfogadalmat templomunkban. Az imaesttel egyben egy programsorozatot is indítunk plébániánkon, Tovább…
Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának 800. évfordulóját ünnepeljük szept. 17-én kedden. Szeretettel várunk mindenkit ferences provinciánk központi ünnepére, és szegedi közösségünk keretében tartott reggel 7-kor és az este 6-kor kezdődő szentmisére.
Autogén tréning indul EGYETEMISTÁK számára a Kilátó – Ferences mentálhigiénés és lelkigondozó szolgálat szervezésében. Várjuk azokat a hallgatókat, akik tudatosabban szeretnének készülni az egyetemi élet kihívásaira: stresszkezelés, vizsgák miatti teljesítményszorongás, elvárások, és a rájuk nehezedő feladatok mederben tartása, önismeret tekintetében. Az autogén tréning pszichológiai alapokra Tovább…
Szent Mihály főangyal kardja és szerepe az üdvösségben címmel előadás lesz Hódmezővásárhelyen a domonkos nővérek szervezésében szept. 26-án, csütörtök este 7 órától.
Weboldalunk galériájában már elérhetők a Veni Sancte szentmisén a tolltartók megáldásáról készült fényképek ITT. A fotókat Kerekes Balázs készítette.
2024. szeptember 28-án, szombaton templomunkban tesz örökfogadalmat Novák Ádám, Teofil testvér, aki plébániánkon nőtt fel. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik, mindenkit szeretettel hívunk erre a ferences ünnepre! Előtte levő este (szept. 27. péntek) 19:30-tól „Jöjj Hozzám” címmel imaestet szervezünk a templomban az Eleven Tűz zenekar szolgálatával, melynek keretében tanúságot tesz Novák Tovább…
Évközi 23. vasárnap (szombat este) Tanévkezdő szentmise lesz holnap (vasárnap) 9 órakor, melynek keretében tolltartó-megáldást is tartunk. Részletek ITT. (szombat este) Gyálaréten holnap (vasárnap) lesz a kápolnabúcsú. Szeretettel várunk mindenkit! (Csak délelőtt) Ma délután 5-től közös rózsafüzér imádság majd titokcsere lesz templomunkban. A Rózsafüzéres találkozó pedig Tovább…
Szeretettel ajánljuk a papi vagy szerzetesi hivatás iránt érdeklődő 18 és 35 év közötti fiataloknak az Iránytű Hivatástisztázó Műhely ez évi kurzusát, ami az életük nagy döntése előtt álló fiataloknak segít istenkapcsolatukban, imaéletükben, önismeretben, döntéshozatalban. Foglalkoztat a szerzetesség vagy a papság gondolata? Nem tudod hogyan Tovább…