December 21. – Énekek éneke 2,8-14; Lk 1,39-45
Milyenek a szeretteinkkel való együttléteink?
Amikor Mária csodálkozva kérdezte az angyalt „hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34), az angyal azt válaszolta, hogy: „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Példa gyanánt az idős Erzsébetre hivatkozott.
Mária nem egyszerűen a segítség miatt sietett nagynénjéhez, hanem azért is, hogy lássa a jelet, meg hogy bizonyosságot szerezzen magának. Mert továbbra is tele volt kérdésekkel. Például hogy az Isten részéről történt lefoglalás valóság volt-e, vagy csupán álom? Mert a testében még nem érezhetett semmit.
Megérkezése pillanatában azonban választ kapott a kérdésére anélkül, hogy feltette volna azt. Ugyanilyen helyzetben volt Erzsébet is, akinek a férje, Zakariás nem tudta elmondani, hogy milyen hírrel lepte meg őt az áldozatbemutatás közben ugyanaz az angyal, aki Máriát köszöntötte. Erzsébet sem árulta el azonnal a titkot a rokonság előtt, hogy gyermeket fogant. Ezzel vállalta a közösséget férje némaságával.
Mária köszöntésére a Szentlélek eltöltötte Erzsébetet, valamint a méhében a magzatot, aki már meg is kezdte hivatása teljesítését azzal, hogy jelezte anyjának, hogy Mária méhében az Úr látogatta meg őket.
Mária számára az Istentől kapott újabb nagy jel Erzsébet köszöntésében rejlett. Erzsébet folytatta az angyali üdvözletet, mert nagy örömmel jelentette ki, hogy Mária az Úr anyja. Az angyal ugyanis nem szólt arról Máriának, hogy az üdvözletének pillanata egy új élet kezdete is.
Alkalmazzuk magunkra az Énekek énekének a szövegét! Hogyan lehet az, hogy Az keres engem, Akinek senki, illetve semmi nem hiányzik a boldogságához? Hogyan lehetséges az, hogy az Örökkévaló örök szeretettel szeret engem? Milyen mélyről jövő szeretet lehet az, ami Őt arra indította, hogy az enyémhez hasonló emberi testet vegyen fel? Hogyan lehetséges, hogy Az jön el hozzám, Aki mindent betölt jelenlétével? Ő nem pusztán azért keres, mert nekem szükségem van Rá. Hiszen akkor nem lehetne vőlegénynek nevezni, hanem Istennek, vagy Úrnak. Ő is szomjazik az én szeretetemre?
Amit karácsonykor ünneplünk, az mindennapi valóságként van jelen az életünkben. Hiszen az átváltoztatott ostyában is csöndesen jelen van, minket néz, sőt várja, hogy befogadjuk Őt.
Az édes gyümölcs, amit Jézus keres, az nem más, mint a szeretet. Kérjük a Szentlelket, segítsen meg minket, hogy legyünk Jézushoz méltó jegyesek!
Engedjük be Jézust a szívünkbe, hogy nálunk lakhasson, hogy valóban velünk lehessen az Isten (vö. Mt 1,23)! Amikor pedig együtt vagyunk szeretteinkkel, Isten jelenlétének öröme is töltse el a szívünket!