Évközi 1. hét, péntek – Mk 2,1-12
Milyen szerepet vállaltunk a magunk, illetve mások üdvösségének szolgálatában?
Ma gondolkozzunk el azon, hogy hol a mi helyünk a mai evangéliumi történetben, amely arról szól, hogy egy bénát hoznak Jézus elé. Nem értesülünk róla, hogy van-e benne hit. Azt viszont Jézus tudja, hogy helytelen életmódja juttatta ebbe az állapotba.
Keressük meg a helyünket a tömegben! Magatartásunkkal, életvitelünkkel, részvétlenségünkkel, önzésünkkel vajon nem akadályozzuk-e azokat, akiknek igazán szükségük lenne Jézusra?
Akár tanúk is lehetnénk, ha észrevennénk a bennünk, illetve a közösségünkben végbemenő gyógyulásokat. Ehhez viszont először talán bennünk lenne szükséges megtörténnie a gyógyulásnak.
A négy barát között lehet(ne) a helyünk. A négy új tanítvány között feltételezhetően ott volt a tulajdonos, Péter is, mert a tető kibontásához egyedül neki lehetett joga. Esetleg a barátunkat lenne jó Jézus elé vinnünk, minden áldozatra készen, leleményes, bátor hittel, akár úgy, hogy helyette is mi higgyünk. Lelemény, valamint elszánt bátorság lakik az ő hitükben. Jézus a négy betegszállító hitére kezdett cselekedni. Akarjunk segíteni, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy Jézus az, Aki tud segíteni!
Talán azonosulhatunk a bénával. Vajon mi őrzünk-e olyan sérelmeket, amelyek megbénítanak? Nincs-e bennünk ítélkezés, vádaskodás, bosszúvágy, harag, gyűlölet, veszekedő hajlam, stb.?
Jézus egészen váratlanul „Fiam”-nak szólította a bénán fekvő embernek, azután a bűneit bocsátotta meg. Mindenki gyógyító beavatkozást várt volna. Jézus nem kibúvót keresett, hanem a baj forrását jelölte meg, azt gyógyította meg. De hogy ne gondolják üres beszédnek, vagy nehogy a könnyebbet gondolják a nehezebbnek, elhangzott a második, azonnal ellenőrizhető mondat is. Ez a mai evangélium mondanivalója: „Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására”.
Jézus hatalma ma sem kisebb. Ha tetőt megnyitó hittel találkozik, megteszi a legnagyobbat is. Adjuk át magunkat Jézusnak, gyarlóságainkat is! Ne másutt keressünk gyógyulást, ne mi akarjunk Jézus helyett gyógyítani!
Legnagyobb, ugyanakkor a legveszedelmesebb ellenségünk mi magunk vagyunk, ha nem ismerjük el a hibáinkat, ha másokat okolunk, ha mindenki hibás, egyedül mi nem (mint az őstörténetben az asszony, a kígyó).
De mit lehet tenni egy reménytelenül hitetlen helyzetben lévő béna emberrel, közösséggel, nemzettel? Kövessük Jézus példáját! Amikor a kereszten igazán képtelennek tűnő helyzetbe került, megtalálta a megoldást (imádkozott). Ez a lehetőség mindig megmarad nekünk is.