Évközi 12. vasárnap – Mk 4,35-41
Felkészültünk-e a válsághelyzetekre?
Egyéni és közösségi életünk kísérői a válságok. Ezek sokszor hasonlítanak a viharokra. Olykor úgy érezhetjük, hogy a hullámok össze is csapnak a fejünk felett, sőt elnyeléssel fenyegetnek. Összezavarodhatunk, félelmek, szorongások kínozhatnak.
A mai evangéliumi részletben a tanítványok is ezt élték át. Miután egy nagy tömeggel együtt ők is hallgatták Jézus hegyi beszédét, alkonyatkor Jézus javaslatára hajóra szálltak. A rájuk szakadt sötétség, a váratlanul kitört tomboló vihar, a fékevesztett hullámok, amelyek már-már megtöltötték vízzel a hajót, rémületet keltettek bennük. Közben Jézus „a bárka végében egy vánkoson aludt”.
A sok hasonló vihart átélt tapasztalt halászok, akik bizonyára úszni is tudtak, pánikba esve „Felkeltették és megkérdezték” Jézust, az embert: „Mester! Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Talán elvárták volna Tőle, hogy közéjük állva segítsen merni a vizet a hajóból? Ehelyett azonban Jézus, az Isten Fia „fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: »Hallgass el, nyugodj meg!« A szél elállt és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: »Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?« Nagy félelem fogta el ugyanis őket.”
Bizonytalan, ingatag élethelyzeteinkben mutatkozhat meg igazán, hogy milyen a hitünk. Vajon igazán bízunk-e Jézusban? Ez a bizalom mérhetetlenül több minden elméleti tudásnál, sőt a nyugalmas élethelyzeteinkben megnyilvánuló elvi állásfoglalásoknál is. Gondjainkat, bajainkat, valamint egész életünket rábízzuk-e Jézusra.
A hit bizalomteljes ráhagyatkozás a minket szerető Istenre! Ne feledkezzünk meg arról, hogy Jézus Krisztus az Eucharisztiában ígérete szerint velünk van mindig, mert szeret minket. Ha az ő segítségét kérjük, meg fogjuk tapasztalni isteni hatalmát, hogy Ő megsegít minket. Persze, nekünk is szükséges megtenni minden tőlünk telhetőt, ahogy a közmondás is tartja: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
A bárka jelképezheti az Egyházat, sőt az egész emberiséget is, ahogy az élet tengerén halad. A bárka jelenti azt, hogy egy közösséget alkotunk, egy bárkában hajózunk. Különbözőek vagyunk, lehetnek köztünk ellentétek is, de mindnyájan az emberiség nagy családjának tagjai, valamint egymásnak a testvérei vagyunk. Mindenkire szükség van. Senkit nem hagyhatunk magára, ahogyan Jézus sem hagy magunkra minket.
Ahelyett tehát, hogy nehéz helyzeteinkben másokat, esetleg magát az Istent is vádolnánk, kérjük a Szentlélek megvilágosító, valamint erősítő kegyelmét! Aztán annak tudatában, hogy Jézus velünk van, a Szentlélekkel is együttműködve lássunk munkához! Bízunk abban, hogy minden jóra fordul!
Készüljünk fel életünk végén bekövetkező utolsó, nagy krízishelyzetünkre is! Ne feledkezzünk meg arról, hogy Jézus akkor is velünk lesz. Ő az elmúlás miatti fájdalmunkat is orvosolja, valamint megsegít minket, hogy eljussunk a túlsó partra, az üdvösségre.