Húsvét 7. hete, kedd – ApCsel 20,17-27; Jn 17,1-11
Igyekszünk-e megismerni, valamint teljesíteni az Istentől ránk bízott feladatunkat?
Jézus búcsúbeszéde után a mai, illetve a következő napok evangéliumaiban az ő főpapi imáját olvassuk.
Jézus az apostolok előtt feltárta, hogy milyen küldetést kapott az Atyától: „Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél”. Majd hozzátette: „A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem”.
Azután az Atya oltalmába ajánlotta apostolait, akiknek az volt a legfőbb érdemük (Jézus szerint!), hogy hittek Benne. Elfogadták Őt az Atya küldöttének, valamint elfogadták az ő tanítását is. Ez is bizonyítja, hogy a hit érdemszerző!
A mai szentleckéből pedig azt tudjuk meg, hogy Pál apostol mit tartott élete legfontosabb feladatának: „Hirdettem, hogy térjenek meg Istenhez, és higgyenek Jézusban”. Úgy érezte, hogy élete a végéhez közeledik, ezért boldogan mondta: „mit sem aggódom…, csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról”. Befejezésül még hozzátette: „ünnepélyesen kijelentem: Ártatlan vagyok abban, ha valaki mégis elvesznék. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy Isten akaratát teljes egészében föltárjam előttetek”.
A mi érdemünk is Jézus elfogadásában van. Jézus mondta az Atyáról, hogy: „Az tetszik Istennek…, ha hisztek abban, akit küldött” (Jn 6,29). Fontos tudnunk, hogy a hit nem fáradságos kutatások, vagy izzó hitviták nyomán kialakult elméleti tudás, hanem Isten személyes közeledésének elfogadása, valamint viszonzása.
Minden hívő ember számára fontos feladat, hogy Isten ismeretére, illetve szeretetére segítse azokat, akik a környezetében élnek (különösen a hozzátartozóit).
Ne csupán életünk vége felé tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy vajon teljesítettük-e küldetésünket, hanem menet közben is! Szinte napokra lebontva szükséges tudatosítanunk, hogy mi az Istentől kapott feladatunk. Ez pedig nem más, mint az, hogy növekedjünk az Istennel való egyre élőbb, személyesebb kapcsolatunkban. Ez pedig azt jelenti, hogy törekszünk a folyamatos fejlődésre külön-külön a három isteni Személlyel való kapcsolatunkban.
Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy Jézushoz hasonlóan a megpróbáltatásaink között is megdicsőítsük az Atyát a világ előtt. Ezért viselkedjünk mindig úgy, ahogyan Isten gyermekeihez illik!
Törekedjünk arra, hogy amikor véget ér a földi szolgálatunk, mi is hálatelt, valamint nyugodt szívvel mondhassuk az Atyának, hogy: „A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem”.