Nagyböjt 4. hete, péntek – Bölcs 2,12-22; Jn 7,1-30
Kinek tartjuk Jézust? Mit várunk Tőle?
Jézus rokonai jól ismerték egymást, sőt egymás családfáját is. Ápolták az egymással való kapcsolataikat. Elég, ha arra a jeruzsálemi zarándoklatra gondolunk, amikor a 12 éves Jézust szülei három nap után kezdték keresni, mivel azt hitték, hogy a rokonok között van.
Jézus kortársai azt gondolhatták, hogy jól ismerik Őt. Azonban ismereteik nem vitték őket közelebb Hozzá, hanem éppen ellenkezőleg (megakadályozták őket abban, hogy higgyenek Benne). Azt sem tudták, hogy József családfájához Neki semmi köze.
Mi is azt gondolhatjuk, hogy már jól ismerjük Jézust. Mi kinek tartjuk Őt? Elfogadjuk-e, hogy Jézus a zsidó értelemben vett Messiás-király? Értjük-e, hogy mi volt az, ami miatt „a zsidók az életére törtek”? Ha úgy gondoljuk, hogy Ő a Megváltó, vagy az Üdvözítő, mit jelentenek ezek a megnevezések a mi számunkra? Mit várunk Jézustól? Cserébe mit adunk Neki?
Jézus sokszor beszélt arról, hogy akik Hozzá tartoznak, azok ismerik Őt. Azt is mondta, hogy az ő ismerete, valamint az ő szeretete elválaszthatatlanul összetartozik: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az… szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki” (Jn 14,21).
Azt is érdemes megjegyezni, amit Jézus az utolsó vacsorán mondott, hogy: „Az az örök élet, hogy ismerjenek Téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).
Jézus azért mondhatta, hogy Ő ismeri az Atyát, mert kettőjüket a megszemélyesült szeretet, a Szentlélek köti össze. Ő azért jött a földre, hogy ebben az éltető, örökre szóló szeretetben részesítsen minket.
Isten Igéje azért testesült meg, hogy minket az örök üdvösségre vezessen. De ebben nekünk is szükséges közreműködnünk! A mi részünk, hogy elfogadjuk Őt a mi személyes Megváltónknak, Üdvözítőnknek, illetve az ő tanítását tettekre váltjuk. Ezzel fejezzük ki igazán a Benne való hitünket, valamint az Iránta való szeretetünket.
A mai ószövetségi olvasmányból azt is megtudhatjuk, hogy Istenhez való tartozásunknak van egy másik bizonyítéka is, amelyről évszázadokkal Krisztus előtt már a Bölcsesség könyve is írt. Akik hűségesek az Istenhez, azoknak nem szükséges feltűnő módokat keresni, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, mert erre a világ bőven ad lehetőséget: „Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül” (Bölcs 2,19-20). A szelídség, valamint a türelem a hűségünknek, az Istenhez való tartozásunknak a bizonyítéka.
Azt a bizonyítékot se feledjük (amit Jézus megmondott), hogy annak is része lesz az üldöztetésben, aki Hozzá tartozik: „Ha… engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20).