Évközi 32. hét, szombat – Lk 18,1-8
Hogyan mutatkozik meg imáinkban az Istenben való hitünk, valamint az Isten iránti szeretetünk?
A mai evangéliumi részlet első, illetve utolsó mondata az imádság, valamint a hit kapcsolatáról szól. Lukács evangélista bevezető mondata szerint: „Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk”. Az utolsó mondatban pedig azt mondja Jézus, hogy: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Vajon milyen hitet, miben való hitet kereshet az Emberfia? Ugyanakkor milyen imádságba nem szabad belefáradnunk?
Pál apostol biztat minket: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S Ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért” (Róm 8,26-27). A szüntelen imádságra leginkább azért van szükségünk, hogy imádságaink révén állandóan fejlődni tudjunk Isten ismeretében, illetve szeretetében!
János evangélista úgy fogalmazza meg hitünk lényegét, hogy: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad” (1Jn 4,16). Az örök élet nem más, mint Istennek, valamint az ő szeretetének egyre teljesebb megismerése. Jézus mondta főpapi imájában: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).
Akik szeretik egymást, illetve együtt élnek, azok beszélnek is egymással. A beszéd az ismeretszerzésnek a legfontosabb módja, valamint eszköze. Azt tudjuk szeretni egyre jobban, akit egyre jobban megismertünk. Az Istennel való együttélés egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy rendszeresen, hosszabb szünetek nélkül, naponta beszélgetünk Vele, vagyis imádkozunk, hogy egyre jobban megismerjük, ez által megszeressük Őt.
Az imádságra azért is nélkülözhetetlenül szükségünk van, mert az imában tanít meg minket Isten arra, hogyan tudjuk elérni Őt (mint végső célunkat). Megtanít arra, hogyan maradhatunk rajta azon az ösvényen, amely Hozzá vezet. Továbbá azt is megtudjuk általa, hogy hogyan működjünk együtt Vele, mi az ő akarata, hogyan tudjuk azt teljesíteni. Hiszen Tőle kérhetünk mindent, ami földi életünkhöz, valamint az örök élethez szükséges. Már a földi életünknek is az a célja, hogy Isten éljen bennünk. Ennek azonban a mi részünkről alapfeltétele a tudatosság. Ez abban nyilvánul meg, hogy akarunk kapcsolatba lépni az Istennel, sőt, akarunk tudatosan együtt élni, együttműködni Vele. A szeretet-kapcsolat hiányosságára utal, ha unalmasnak, vagy terhesnek találjuk az imádságot.
Az a legfontosabb, hogy amikor az Emberfia eljön értünk, akkor Isten irgalmas szeretetébe vetett hitben találjon minket! Mert Jézus szerint „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”