Évközi 33. vasárnap – Mt 25,14-30
Hogyan gazdálkodunk képességeinkkel, illetve lehetőségeinkkel? Növekszünk-e a szeretetben?
Az egyházi év utolsó előtti vasárnapján Jézusnak a talentumokról szóló példabeszéde úgy akar minket az egyre értékesebb életre ösztönözni, hogy felhívja a figyelmünket az életünk végén esedékes számonkérésre.
A mai példabeszéd egyik tanulsága, hogy Isten minden embernek adott talentumokat, különböző képességeket, testi-lelki-szellemi adottságokat, valamint különféle lehetőségeket. Mindezek kamatoztatását fogja számon kérni tőlünk Isten. Mert Ő azt kéri mindnyájunktól, hogy használjuk, sőt fejlesszük a talentumainkat.
Lehetőségeinket, képességeinket nem azért adta az Isten, hogy saját magunknak gyűjtsünk kincset, dicsőséget, elismerést vagy viszonzást, hanem azért, hogy embertársaink javára fordítsuk. Isten a mi szívünket, eszünket, kezünket, lábunkat, egyszóval a mi képességeinket akarja használni ott, ahol élünk. Különböző körülmények között, egyedi feladatokkal személyesen maga Isten akar jelen lenni a világban, tőle kapott adományaink által Ő akar munkálkodni általunk.
Mindnyájan azt a feladatot kapjuk, hogy felelősségtudattal, ugyanakkor örömmel éljünk képességeinkkel, illetve lehetőségeinkkel. Az a szolga, aki elásta az urától kapott ajándékot, az nem az iránta való bizalom jelét látta benne, hanem tehernek tekintette. Tudta ő is, hogy mit várna tőle a gazdája. De ahelyett, hogy urának iránta való bizalma okos, bátor tettekre ösztönözte volna, a másokkal szembeni elégedetlensége, vagy a számonkéréstől való félelme képtelenné tette őt a kapott vagyon kamatoztatására.
Ismerjük fel, hogy tulajdonképpen mi az a vagyon, amit Istentől kapunk, amelyet ránk bíz, hogy kereskedjünk vele! Mi az, ami nem kevesebb, hanem több lesz, ha megosztjuk? Isten igazi vagyona, gazdagsága az ő végtelenül irgalmas szeretete. Aki szeretetben él, abban az Isten él. „Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet” (1Jn 4,18).
A legnagyobb, valamint a legfontosabb képességünk, hogy Isten szeretetével tudunk szeretni. A szeretet képességének mindennapi fejlesztéséről is számadással tartozunk. Az áldozatos szeretetre való készség elsajátítása minden erőfeszítésünket kívánó, egész életre szóló komoly feladat. Bízzunk a minket szerető Istenben, aki segítségünkre siet! Ő képessé tesz a szeretetből fakadó szolgálatra a nekünk adott Szentlélek által.
Ha Istenre figyelünk, legfőképpen ha Vele együttműködünk, akkor bőven teremnek bennünk a Szentlélek gyümölcsei. Amikor pedig az Úr számadásra hív, akkor nekünk is fogja mondani, hogy: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”