Évközi 33. hét, csütörtök – Lk 19,41-44
Szívünkön viseljük-e nemzetünk sorsát?
Megdöbbentő, amikor egy férfiember sír. Különösen az, amikor Jézus tette ezt. A könny a gyásznak, a bánatnak, a fájdalomnak, esetleg a tehetetlenségnek a jele. Jézus gyógyíthatatlan betegeknek adta vissza egészségét, démonokat űzött ki, vámosokat és bűnösöket térített meg, halottakat támasztott fel, de Jeruzsálem városának sorsán nem tudott segíteni.
A régi Egyházban a Krisztus hatalmába vetett hitnek olyan botránya volt Jézus sírása, hogy nem akarták elhinni.
Megdöbbentő, hogy a korabeli Jeruzsálem a messiási várakozás ígéretében élt, mégis elvetette a Jézus által hozott örömhírt. Jeruzsálem nem ismerte fel látogatásának idejét, vagyis nem fogadták el Jézust. Másmilyen megváltót vártak, olyat, aki földi dicsőséget hoz nekik. Nem fogadták el Jézus figyelmeztetését. Abban a kijelentésében, hogy „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt”, benne rejlik az utalás Jeruzsálem nevére, amelynek jelentése Isten békéjének a látása. A város a saját nevét tagadta meg azzal, hogy nem fogadta el a falai közé bevonuló béke-királyt, s ezzel méltatlannak bizonyult a béke látására, az üdvösség befogadására.
Jeruzsálem pusztulása, amelyet Jézus megjövendölt, valamint megsiratott, negyven évvel később bekövetkezett. A rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, lerombolták a templomot.
Isten a hatalmát Jézus megmentő szeretetébe, valamint a gyöngeségébe rejtette. Oly komolyan veszi az ember szabad döntését, hogy Jézus inkább tehetetlenül sír, mint hogy elvegye tőlünk a szabadságunkat. Az ember szabad akaratot kapott, hogy Isten tervét elfogadja, vagy elutasítsa, vagyis ellentmondhat az ő akaratának. A megvalósulását viszont nem akadályozhatja meg.
Az Atya terve szerint az egész teremtésnek, illetve a történelemnek az értelme Jézus. Kereszthalálával megszerezte a hatalmat a teremtés felett, feltámadásával pedig át is vette azt. A történelem nem más, mint Krisztus hatalmának kibontakozása, valamint megvalósulása a történelem folyamán, minden nehézség ellenére.
Akkor lesz számunkra igazán hasznos a mai evangéliumi részlet, ha magunkra alkalmazzuk. A mi nemzedékünknek is szól, hogy Jézus egybe akar gyűjteni minket. Könyörülő irgalmából meglátogatott minket is, hogy ne sötétségben és a halál árnyékában üljünk, hanem lépteinket a béke útjára igazítsa. Kérdés, hogy mi engedjük-e, hogy egybegyűjtsön minket?
Ha nem fogadjuk el Krisztust, akkor ennek az elutasító magatartásnak a következménye hasonló katasztrófa lehet (nem lehet részünk Krisztus békéjében, az üdvösségben).
Amíg időnk van, ismerjük fel Jézus látogatásának idejét, vagyis azt, hogy Tőle remélhetjük a békét és az üdvösséget! Legyünk készek az ő befogadására!