Október 23. Kapisztrán szent János ünnepén, valamint az 1956-os forradalom 58. évfordulóján foglaljuk imáinkba azokat, akik életüket áldozták nemzetünkért!
Mennyire vagyunk hálásak Istennek Kapisztrán szent Jánosért, illetve nemzetünk hőseiért?
Mivel annak idején Hunyadi János egész magyar hazánkban nem talált egyetlen emberre sem, aki segített volna neki felkészülni a fenyegető török veszélyre, de mivel ő maga a Ferences III. rend tagja volt, ezért bizalommal fordulhatott segítségért a Dél-Itáliában, Capestrano városában 1386-ban született első rendbéli ferences paptestvéréhez, akit szülővárosa után Capestranoi Jánosnak hívtak.
János szívesen áldozta hatalmas élettapasztalatát, bölcsességét, szűnni nem akaró lelkesedését, csodálatos ékesszólását a magyarság élethalálharcának megsegítésére. De sajnos, a frankfurti birodalmi gyűlésen sikertelenül bizonygatta, hogy ha a kereszténység nyugati országai Magyarországot védelmezik, ezzel egyben a keresztény Európát is védelmezik. Beszéde süket fülekre talált.
Miután 1455. június 5-én Győrbe érkezett, itt sem talált támogatókat a főurak között. Ennek ellenére 1456. február 15-én a budai vár templomában átvette Carvajal bíborostól a III. Calixtus pápa által küldött keresztet. Ápr. 15-én elindult Budáról, hogy keresztes katonákat gyűjtsön maga mellé. Eközben Nándorfehérváron Szilágyi Mihály parancsnok utasítására már megkezdték az összepakolást, arra készülve, hogy feladják a várat.
Tudjuk, hogy Kapisztrán szent Jánosnak döntő része volt a július 22-én aratott nándorfehérvári győzelemben. Pedig ő nem fogott fegyvert. De a katonáknak meghagyta, hogy harcba indulva mindig Jézus nevét kiáltsák. Az utolsó roham alkalmával, miközben botját, amelyre Jézus neve volt vésve, a magasba emelte, Jézus szavaival lelkesítette a kereszteseket: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket pedig nem képesek megölni!” Azt ajánlotta nekik, hogy Jézust és Máriát hívják segítségül a harcban. Tudjuk, hogy győzelem lett a csata vége.
Gondolkodjunk el azon, hogy mi lett volna nemzetünkkel, ha a török uralom 70 évvel előbb kezdődött volna. Ebben az esetben 150 év helyett 220 évig tartott volna! Saját tapasztalatunkból is tudhatjuk, hogy nemzetünk történelmében mit jelent 70 évi elnyomás!
Két tanulságot vonjunk le! 1.: A legjobban azoktól szükséges tartanunk, akik a lelkünket akarják a kárhozatra juttatni. 2.: Mi se számíthatunk senki másban, mint Jézus Krisztusban, valamint a Magyarok Nagyasszonyában, Szűz Máriában, aki ezer éven át megsegített minket.
Azt se feledjük, hogy Isten, aki minden élet forrása, négy alapvető vágyat oltott minden emberbe. Mindegyik külön-külön is nélkülözhetetlen létszükséglet, vagyis ha közülük egy is hiányzik, fulladozunk. Az 1.: a szeretet utáni vágy. A 2.: az értékelés (= érvényesülés) utáni vágy. A 3.: a valahová (valakikhez) való tartozásnak a vágya, 4.: a szabadság utáni vágy. De ezek csak az Isten segítségével teljesülhetnek! Ezért szükséges kérnünk Isten segítségét, valamint a Magyarok Nagyasszonyának, illetve Kapesztranoi Szent Jánosnak az oltalmát!