Húsvét 5. hete, kedd – Jn 14,27-31a
Békés, illetve békét teremtő emberek vagyunk-e?
Búcsúbeszédében Jézus azzal készítette elő apostolait a szenvedésére, hogy saját békéjét ígérte nekik. Hozzátette: „nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek”.
Hogy könnyebben megértsük, mi a különbség a világ békéje, valamint Krisztus békéje között, fordítsuk figyelmünket a béke ellentétére. A békétlenségnek, a nyugtalanságnak az alapja az attól való félelem, hogy elvesztünk valami jót, amit birtoklunk, vagy valakit, akit szeretünk. Boldogságot, illetve békét egyedül „az értékeknek és a számunkra értékes személyeknek az elvesztés félelme nélküli birtoklása” adhat (Aquinói Szent Tamás).
Az evilági javak birtoklása eleve magában hordja a nyugtalanság lehetőségét, hiszen bármikor elveszíthetjük azokat. Ráadásul ezek birtoklása sohasem elégít ki teljesen minket. Ezért a szükségesnél egyre többet akarunk belőlük birtokolni (akár másokat megrövidítve), ami eleve békétlenséget szül egymás között.
Mivel a javak igazságos elosztását méltányossági alapon nem tudjuk megoldani, ezért marad az erőszakos megoldás lehetősége. Mert akik igazságtalanságnak tartják, hogy a gazdagok önzően a szükségesnél többet sajátítottak ki maguknak, azok igazságuk teljes tudatában (más eszközök híján) jogosnak érzik az erőszak alkalmazását. Velük szemben viszont csak fegyverrel lehet védekezni. Tehát mindkét fél a fegyverekben bízik. A fegyveres erők egyensúlya azonban előbb-utóbb felborul, ami háborúhoz vezet.
Állandó fenyegetettséget jelent a halál is, amit senki sem kerülhet el. Ezért a világ csak átmenetileg tud békét adni, úgy, hogy valamilyen örömével leköt bennünket. Így próbálja elfeledtetni velünk, hogy a földi életünk véges.
Krisztus békéjét (amely az Isten életében való részesedésből születik) nem fenyegetik ezek a veszélyek. Az Istenben létesített szeretetkapcsolatainkat sem fenyegeti a halál, mert ezek az örök életben is megmaradnak. Tehát egyedül Krisztus békéje által menekülhetünk meg a nyugtalanságtól, a félelemtől. Ezért mondatja Eloi Leclerc Assisi Szent Ferenccel, hogy: „Isten él, s ez egyedül elég”, az ember „ebben találja meg minden békéjét és gyönyörűségét” (Egy szegény ember bölcsessége). Ez minden békességünknek a forrása. Ráadásul akik Krisztus békéjét hordozzák, azok képesek maguk is békeszerzőkké válni.
Isten iránti szeretetünket Jézus parancsainak megtartásával igazolhatjuk. Ha hűségesek maradunk Istenhez akkor is, amikor nem érezzük, hogy Ő bennünk van, hogy szeret minket, sőt ha úgy érezzük, mintha eltávolodott volna tőlünk, vagy mintha nem is létezne, higgyünk abban, hogy Isten jelenléte átmenetileg csupán azért homályosodik el, hogy Ő újra visszatérhessen hozzánk, egyre hatalmasabb, boldogítóbb erővel. Ez adhat nekünk békességet.