Július 18. Évközi 15. hét, csütörtök

Évközi 15. hét, csütörtök – Mt 11,28-30 Hogyan hordozzuk életünk terheit? A mai evangéliumban Jézus úgy fejezte be tanítását, hogy magához hívott mindenkit, aki elfáradt a küzdelmeiben, keresztjének a hordozásában. Azt ígéri, hogy Ő felüdít minket, édessé teszi az ö igáját, illetve könnyűvé teszi az Tovább…

Július 17. Évközi 15. hét, szerda

Évközi 15. hét, szerda – Mt 11,25-27 Hálásak vagyunk-e azért, hogy Isten feltárta nekünk legszemélyesebb titkait? A mai evangéliumban Jézus az Istent dicsőítő magasztalással fejezi be tanítását. Elragadtatott csodálattal dicséri, hogy a Mennyei Atya, mint az „ég és föld Ura” úgy határozott, hogy nem az Tovább…

Július 16. Évközi 15. hét, kedd

Évközi 15. hét, kedd – Mt 11,20-24 Értékeljük-e a bűnbánat szentségét, valamint az Oltáriszentséget? A mai evangélium szerint Jézus „korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot”. Velük szemben megnevezett olyan pogány városokat, illetve bűnösségükről hírhedt területeket, amelyekről azt állította, Tovább…

Július 14. Évközi 15. vasárnap

Évközi 15. vasárnap – Mk 6,7-13 Hogyan teljesítjük missziós küldetésünket? A II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965.) több mint kétezer püspök egyetértett abban, hogy a hívők fogyásának az oka a missziós lelkület hiánya. A Zsinat „Ad gentes” című határozatában megfogalmazták, hogy minden katolikus keresztény meghívást kapott a Tovább…

Július 13. Évközi 14. hét, szombat

Évközi 14. hét, szombat – Mt 10,24-33 Vállaljuk-e mások előtt, hogy keresztények vagyunk? Az elmúlt vasárnaptól kezdve ezen a héten az evangéliumi részletekben mindennap arról volt szó, hogy mindnyájunknak küldetésünk van, ezért mindegyikünknek fontos megtalálnia a saját, egyéni küldetését. Mindegyikünk egyéni küldetésében az a közös, Tovább…

Július 12. Évközi 14. hét, péntek

Évközi 14. hét, péntek – Mt 10,16-23 Elfogadtuk-e, hogy az üldöztetés állapotában élnünk? Jézus a bárány szelídségével, valamint isteni bölcsességgel hirdette az Isten Országát. De hiába hozta a béke üzenetét, hiába kerülte a vitatkozást, mégis állandóan ellentmondással találkozott. Sőt, saját népe részéről vállalnia kellett a Tovább…

Július 11. Szent Benedek apát, Európa társvédőszentje

Július 11. Szent Benedek – Mt 19,27-29 Szent Benedekhez szálljon fel az ének, Zengjen szívünkből ünnepi dicséret Jó atyánk, hozzád, kit szent kegyelmével Isten megáldott! Miben kérhetjük Szent Benedeknek (Európa fővédőszentjének) közbenjárását? Amikor VI. Pál pápa 1964-ben Nursiai Szent Benedeket Európa fővédőszentjének nyilvánította, egyrészt hangsúlyozni Tovább…

Július 10. Évközi 14. hét, szerda

Évközi 14. hét, szerda – Mt 10,1-7 Hogyan teljesítjük küldetésünket? Ezekben a napokban az evangéliumi részletek Jézus tanítványainak meghívásáról, képzéséről, valamint küldetéséről szólnak. Ennek megismerése fontos minden hívő számára. Ha hiányzik a missziós lelkület, akkor Jézus örömhíre nem terjed, az Egyház tagjainak a létszáma pedig Tovább…

Július 9. Évközi 14. hét, kedd

Évközi 14. hét, kedd – Mt 9,32-38 Hogyan fogadjuk a rosszindulatú, igazságtalan rágalmakat? Érdemes megfigyelni, hogy milyen Jézus magatartása, amikor a magukat mindenkinél vallásosabbnak tartó farizeusok az ördögtől megszállott néma meggyógyításának nyilvánvaló csodája ellenére sem akartak hinni Benne. Azzal a képtelen rágalommal álltak elő, hogy Tovább…