Nagyböjt 3. vasárnapja – Lk 13,1-9
Tudjuk-e, hogy a megtérés életünk állandó feladata?
Nagyböjt első vasárnapjának tanulsága, hogy egész életünkben mindnyájan kísértéseknek vagyunk kitéve. Ezek elsősorban arra irányulnak, hogy megrendítsék bizalmunkat az Istenben. Lukács evangéliumában Jézus megkísértései a sátáni kísértések alaptípusait jelenítik meg. János összegzése szerint ezek „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége” (1Jn 3,16). Minden bűn, amelyet az ember elkövet, valamiképpen ennek a háromféle csábításnak a hálójába való beleragadás.
Ahhoz, hogy megtérésünk mélyreható, valamint eredményes legyen, azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy szokásos bűneinket milyen indítékok miatt követjük el. Ezek közé soroljuk a hét főbűnt, amelyek sok más bűnnek a forrásai: a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, valamint a jóra való restség. Ezek ellen is küzdünk az önfegyelmezés gyakorlataival.
Jézus tanítása szerint a gonoszság ott él mindenki szívében, ezért senki sincs, aki ne szorulna megtérésre. Megtérés nélkül elveszünk, meghalunk, mert egyedül Istenben van meg az Élet teljessége: „ha nem tértek meg, mindnyájan elvesztek” (Lk 13,5).
Isten a bűneink megbocsátásával nem csupán a bűneinktől, hanem a bűneinknek önmagukban hordott szükségszerű ok-okozati következményétől, a bűnhődéstől is meg akar menteni. Nagy tévedés azt gondolni, hogy a katasztrófák, vagy a komoly betegségek Isten büntetései, vagy ami még súlyosabb, hogy Isten kegyetlen, kíméletlen velünk. Jézus a mai evangéliumban a katasztrófákra utalva kétszer is kijelenti, hogy „Ha nem tartotok bűnbánatot (más fordítás szerint: ha nem tértek meg), épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!” A vallásos közgondolkodás Keresztelő János ajkáról is elhangzik, hogy minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, kivágnak, valamint tűzre vetnek, amikor eljön a Messiás (vö. Lk3,9).
Ezután elmondja Jézus a fügefa példázatát, melynek középpontjában két felszólító módú ige áll. A gazda először azt mondja az intézőnek, hogy „vágd ki!”. De miután az intéző megígéri, hogy olyasmiket tesz, amik meglehetősen szokatlanok egy fügefával kapcsolatban (a föld felásása, a trágyázás). Közbenjár a fügefáért: „Uram! Hagyd meg még az idén!”. A szőlősgazda beleegyezik.
A terméketlen fügefa mi vagyunk. A vincellér pedig Krisztus, akinek a kérésére a gazda hagyott időt arra, hogy a fa termést hozzon. Nem baltát helyezett a fa gyökerére, hogy kivágja, hanem meghalt értünk, hogy vérével öntözzön, megtisztítson minket. Ahogy a fügefa időt, valamint táplálékot kapott, hogy gyümölcsöt hozzon, így fogadjunk mi is minden keresztet! Ne éljünk vissza Isten irgalmasságával, illetve a türelmével! Törekedjünk a szeretetből fakadó megtérésre, szüntelen elfordulásra a bűntől, odafordulásra Istenhez, illetve egymáshoz, hogy egyre jobban szeressük Őt, valamint egymást. A sorsunk még a mi kezünkben van. Teremjük a bűnbánat gyümölcseit, nehogy elvesszünk!