Nagyböjt 5. hete, csütörtök – Ter 17,3-9; Jn 8,51-59
Mennyire szilárd a hitünk Isten irgalmas szeretetében?
Ábrám (jelentése: magasztos atya) 60 éves volt (!), amikor először részesült isteni kinyilatkoztatásban. Bizalomteljesen hitt Isten felszólításának: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1). Ezt követően, 39 év múlva (!) szólt hozzá újra az Isten, megismételve ígéretét, hogy sok ivadéka lesz. Ennek bizonyságául kapta az új nevet (Ábrahám, ami azt jelenti, hogy a sokaság atyja), ezen felül pedig azt az ígéretet, hogy leszármazottai nem lesznek mások földjének vándorai, mert az a föld, ahol áll, az övék lesz egészen. Ezután, 100 éves korában (!) született meg Izsák.
Jézus korában a zsidók már megtapasztalhatták, hogy Isten teljesítette ígéreteit. De amikor megjelent Jézus, akinek jövetelében Ábrahám 2000 évvel korábban már hitt és örvendezett, kortársai nem hittek benne. Sőt „köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból”.
Krisztus keresztre feszítése után harminc év sem telt el, amikor 70-ben a rómaiak lerombolták a templomot, és a zsidók a mai napig nem birtokolhatják békében azt a földet, amit Isten ígéreteként megkaptak. Pedig Jeruzsálem jelentése a béke városa. Krisztus óta mostanáig kb. annyi év telt el, mint Ábrahám óta Krisztusig. Nagyon elgondolkodtató tény, hogy ennyi év után még mindig megosztottság, illetve békétlenség van jelen az ígéret földjén.
Mi is elgondolkodhatnánk azon, hogy milyen áldásban lett részünk annak nyomán, hogy Krisztust elfogadta nemzetünk. Bőven termő nemzetté vált népünk a történelem folyamán, és a sok vérzivataros század ellenére is megmaradtunk. Azt is érdemes lenne felismerni, hogy mi az oka annak, hogy: „mint oldott kéve, széthull nemzetünk” (Tompa Mihály: A gólyához). Gondolkodjunk el azon, hogy mi vezetett ahhoz a népesség-fogyáshoz, ami mindmáig tapasztalható. Napjaink ellentétei, viszályai, a könyörtelen önzés, valamint a túlzott anyagiasság miatti meghasonlások mögött valójában a hitetlenség van.
Kérjük a Szentlelket nemzetünk számára, hogy ne legyen igaz ránk, amit Jézus Izaiás prófétától idézett: „Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket” (Mt 13,15). Törekedjünk teljes szívünkből azok közé tartozni, akikről Jézus azt mondja, hogy: „A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall” (Mt 13,16).
Érezzük át felelősségünket nemzetünk sorsáért! Legyünk boldogok, hogy Isten ezt ránk bízta! Legyen komoly a bűnbánatunk, valamint a megtérésünk! És főleg, hogy legyen szilárd a mi hitünk Isten irgalmas szeretetében!