Hamvazószerda utáni péntek – Iz 58,1-9; Mt 9,14-15
Helyesen böjtölünk-e?
A Nagyböjt kezdete után két nappal szeretem felidézni a dalmát származású, nagyon indulatos természetű Szent Jeromost: „Ha két napig böjtölsz, ne képzeld, hogy különb vagy annál, aki nem böjtölt. Te böjtölsz, de haragszol. Ő ugyan eszik, de kedves. Te szíved kínját és gyomrod korgását civakodással emészted meg, ő mértékletesen eszik, és hálát ad Istennek”.
A Jézus felhívja a figyelmünket arra, hogy: „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók” (Mt 6,16). Vigyázzunk tehát arra, hogy a Nagyböjtben bármi történik velünk, egyetlen nap se halványuljon el bennünk annak öröme, hogy megszabadulhatunk bűneinktől, valamint követhetjük Krisztust, keresztjeink vállalásával együtt!
Önfegyelmezéseink vállalásának célja, hogy hűségesek maradjunk az Istenhez, valamint készségesek legyünk a nagylelkű, figyelmes, megbocsátó szeretetre.
Nyilvánvalóan nem nevezhető böjtnek, amikor valaki egészségügyi okokból eszik kevesebbet, vagy azért fogyókúrázik, hogy beleférjen tavaszi, illetve nyári ruha-kollekciójába. Nem is megszokásból böjtölünk, vagy azért, hogy elérjük valamilyen kérésünk teljesítését.
Keresztény testvéreink a 4. században kezdték igazán megérteni, hogy mit jelentenek Jézusnak azok a szavai, amelyeket a ma hallott evangéliumi részletben mondott: „Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek”. Amikor egyre jobban érezték Jézus hiányát, akkor terjedt el a keresztények között is a böjt.
Akik hozzátartozóikat gyászolják, azok könnyebben megérthetik, hogy miből fakad az igazi böjt. Mert amikor az ő hiányukat érzik, az általuk szeretett személy hiánya miatt egyszerűen nincs kedvük enni.
Az igazi böjt Isten iránti szeretetünkből, Krisztus iránti együttérzésünkből, valamint részvétünkből fakad, illetve amikor azért kérjük bocsánatát, mert Őt megbántottuk. Meggyöngült hitünk miatt is böjtölhetünk, amikor nem érezzük, hogy velünk/bennünk van Krisztus. Tudjuk, hogy egyedül Vele teljes a mi boldogságunk, különösen akkor, amikor Vele együttműködhetünk, vagy egyáltalán Vele együtt lehetünk. Böjtölünk, mert elvitték tőlünk a vőlegényt.
Lehet a mi böjtünk annak kifejezése, hogy fájlaljuk azt, hogy hibáztunk, valamint sajnáljuk, amiért vétkeink miatt Krisztus olyan nagy árat fizetett.
De miközben a böjtölésünk Isten jelenlétének hiányát, saját hibáink elismerését, a Jézus szenvedése, valamint az elvétettetése miatti fájdalmunkat is kifejezi, ugyanakkor Jézus irgalmas szeretetében bízva, belé vetett hittel, bizalommal böjtöljünk!
Végül nagyon fontos, hogy a nagyböjt idejét ne válasszuk el húsvét ünnepétől! Krisztus feltámadásának köszönhetjük, hogy Ő – az Egyház jegyese – velünk van. Tehát a násznép nem szomorkodhat!